Ruhákat szárítani kell. Mindegy, hogy kis panelfürdőszobában, vagy nagyobb, többszintes házban, a szárítást meg kell oldani. Előfordulhat, hogy van szárítógépünk, de nem száríthatunk vele minden ruhaneműt.

Ti hogy oldjátok meg a szárítást? Fürdőszobában kád fölött kifeszített zsinórokra teregettek, vagy valami kinyitható megoldást találtatok, esetleg befogjátok a konyha és nappali székeit, radiátorait?

Azt tudtátok, hogy beltérben szárítani egészségügyi baj forrása lehet? A szárítás során megemelkedett páratartalom az okozója a penészesedésnek, a poratkák elszaporodásának, ezek pedig az allergia kialakulásának kockázatát növelik. Radiesztéta is vagyok, és így tudom, hogy magas páratartalmú helyiségben Hartmann sugárzási sávban megnő a sugárzás. Ez pedig, mint tudjuk, további bajok okozója lehet.

Természetesen a nagyon száraz levegő is egészségtelen fűtési szezonban. Ezért fontos odafigyelni a megfelelő páratartalomra otthonunkban, sokat kell szellőztetni, páramentesíteni, szabadban szárítani.

Most nézzük a képeket.

Az első kép engem nagyon beindított. El tudom képzelni ezt az asztalt úgy is, hogy zongorapánttal lehajtható asztallapok alá helyezzük a szárítóköteleket. Nagyon praktikus, többfunkciós asztal ez, beltéren és szabadban is használható ötlet.

DryUnder-space-saving-balcony-furnitureKép  

Ez mekkora ötlet! Polcra rögzített rúd és az akasztott ruha már biztosan nem esik le onnan.

FH100410_003_SSHELI_09

Kép

Ezt a szerkezetet ügyes kezű apukák is el tudják készíteni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vajon meg lehet vásárolni ezt a kihúzható szárítót?

4a3ed7caf27528d0755dd8c52b1530c0

Pár összecsukható szék a falon és vendégek érkezésekor máris van ülőhely… és száríthatunk is rajtuk.

d4d5b4dd7c088c4a7425e56b556c348c

Szárító és árnyékoló egyben… nem rossz.

eba25210410324459d32ad026ee8a656

Képek

És végül egy fantasztikus radiátor:

towel-rail-studio-multi-tier-fold-down-warmer-2

Kép – Két különböző méretben és két színben – fehérben és krómban- gyártják ezt a Quinn helytakarékos, kihajthatós szárítós radiátort.