Az előszoba a legforgalmasabb helyisége a lakásnak. Fontos a burkolata, legjobb, ha könnyen tisztítható, nem csúszós felületű. Fontos a megfelelő mennyiségű szekrény, tárolóhely, hiszen itt kell elhelyeznünk hazaérkezéskor a levetett kabátot, cipőt. Ezeket tárolni kell.

Ugyanígy helyet kell találni az apróságoknak: kulcsnak, leveleknek, üzeneteknek, esernyőnek, sálaknak stb.

Próbáljatok meg egy idegen szemével nézni előszobátokra, vajon mit lát, mikor belép az ajtón. Elég rend van, világos, barátságos, könnyen tisztán tartható, mindennek megvan a helye? Lényeges szempontok ezek, hiszen az előszoba zsilip az otthonunkba, kapocs a bent és a kint között. A lakásba lépő ezt látja meg legelőször, és ezt látja utoljára, mikor elhagyja a lakást. Vajon milyen érzéssel hagyja el otthonunkat?

És ez még nem is feng shui, inkább csak kellő odafigyelés, hogy jól működjön az előszoba. 🙂

Az előszobáról itt és itt olvasható még.

És most nézzünk néhány fontos szabályt, mire kell odafigyelni feng shui előszoba kialakításánál:

  • A bejárati ajtó legyen a legnagyobb, egyértelműen mutassa, hogy az a fő bejárat a házba.
  • Mindig befelé nyíljon, hogy a beáramló energiát befele tereljük.
  • A belső oldalon lógjon életterületnek megfelelő szélcsengő, a kedvező energia serkentésére.
  • A kinti oldalon legyen előtte lábtörlő életterületnek megfelelően, legyen névtábla és csengő.
  • Kertes ház esetében jó megoldás, ha a bejáratot élő növénnyel is kiemeljük.
  • Vigyázzunk, hogy se kint, se bent ne álljon kuka, takarítási eszközök, ne legyen rendetlen, ne legyen lomok tárolóhelye.
  • A főbejáratot használni kell, hogy jó energiák kerüljenek otthonunkba. Mennyivel szennyezettebb levegő és energia érkezik azoknál, akik pl. a garázst használják bejáratként.
  • Házból megközelíthető garázs ajtaja garázs felé nyíljon.
  • Bejárati ajtóval szemben álló ablakon az energia hamar távozik, energiahiányos lesz a helyiség. Megoldás: függöny elhelyezése az ablakon.
  • Ajtón található ablakon ne lehessen belátni – legjobb ha függöny, vagy matrica van rajta.
  • Előszoba fontos kelléke a tükör. Ez semmiképpen ne álljon a bejárati ajtóval szemben, különben visszatükröződik a beáramló friss energia: ahogy jött, úgy ki is megy.
  • Az a legjobb, ha bejárati ajtóból nem látjuk az étkezőt (a családfő gyorsan bekap valamit és már megy is), a tűzhelyet (szennyezett energiák érhetik a készülő ételt), wc-t (a szennyezett energia keveredik a friss, beáramló energiával).

smart-storage-in-hallway smart-storage-in-small-hallway1 tree-storage

Képek