Az előző cikkben Klara levelére válaszolva már írtam a repülő csillag módszerről nagyvonalakban. Most folytatom. 🙂

A kínaiak hozták létre az idő múlásának meghatározására a 180 éves ciklusos rendszert. Ezt írtam róla: ” A feng shui az időt 9 korra osztja fel. Minden kor 20 évet ölel magába, ezeket a korokat jellemezzük számmal 1-9-ig. Jelenleg a 8-as korban élünk, ami 2004-2023-ig tart. 3 kor alkot egy 60 éves periódust és 3 periódus alkot egy 180 éves ciklust.”

CIKLUSTABLAEnnek az időfelosztásnak az alapja a Lo Shu misztikus négyzet/tábla. Ez a repülő csillag tábla teszi lehetővé, hogy lássuk a különböző irányokból érkező energiákat az otthonunkban. A négyzet közepén látható szám mutatja, hogy melyik korban épült a ház . A 9 négyzet a 8 irányt és a középpontot mutatja. A táblán most az alaphelyzet látható (5-ös szám van középen). Középre mindig az éppen aktuális kor számát kell beírni, majd a piros vonalak sorrendjét követve a többi számot is.

loshuA következő példán bemutatom használatát, alkalmazását.

Ebben az otthonban 4-en élnek: apuka qua száma 5-ös föld, anyukáé 2-es föld, kisfiú karakter száma 2-es föld, kislányé 6-os fém. A ház régi parasztház, 2005-ben egy teljes felújítás, korszerűsítés után költöztek be, tehát a ház 8-as korú. Homlokzati iránya 250°= Ny-i irányú.

Ennek megfelelően a 8-as kor Lo Shu táblája a következőképpen alakul. A képen már nemcsak 1-1 szám látható a négyzetekben, hanem 3. A nagy számok a ház korából számíthatók ki (8-as korban középre 8-as szám írandó) és a fenti minta szerint “reptetni” kell őket a megfelelő sorrendben. A kis számok megmutatják, hogy milyen erők hatnak még a ház egyes helyiségeire. A piros nyíl a ház homlokzati irányát mutatja.

loshu2A jobb felső szám a vízcsillag, a terület anyagi vonatkozását mutatja meg. A bal felső szám a hegycsillag, ami az emberi harmónia lehetőségeire utal.  Mielőtt elmondanám, hogy mit jelent a karika és a háromszög jelölés, először nézzük meg a lakás alaprajzát. A képre kattintva nagyobb méretben is megtekinthető.

alaprajzhazamREPULOAz alaprajzon láthatjuk, hogy melyek azok a területek, amelyek aktívnak és melyek azok, amik passzívnak számítanak (lásd lentebb). Ezeket rávezetjük a Lo Shu táblára és az alaprajzra is (ezek a kis számok háromszögben vagy körben jelölve). Pl. DK-i életterületen található a bejárat a lakásba, ez aktív területnek számít, a vízcsillag hatása érvényesül, tehát bekarikázzuk.

  • Aktív területek: bejárat, hall, nappali, konyha, étkező, fürdőszoba. Ezeket körrel jelöljük.
  • Passzív területek: hálószoba, gyerekszoba, tároló. Ezeket háromszöggel jelöljük.

Az alaprajzon látható számokból, karikákból, háromszögekből már sok mindent ki lehet olvasni, a következtetéseket azonban a következő részben osztom meg. 🙂

 .

Érdekel a lakberendezés? Gyertek, csatlakozzatok a fb csoportomhoz! Ott kérdezhettek, segíthettek másoknak, jól érezhetitek magatokat hasonló érdeklődésű emberek között.

Ha pedig nem szeretnétek a továbbiakban lemaradni legfrissebb bejegyzéseimről, iratkozzatok fel Hírlevelemre! Itt tehetitek meg: https://dettydesign.hu/hirlevel/