Ügyfelem nagy átalakítást tervezett, bővíteni és modernizálni szerette volna konyháját, ahol nem lehetett rendet tartani a tárolószekrények hiánya miatt, kevés volt a hely az ételek előkészítéséhez, és kevés volt a hely a nagy család asztalhoz ültetéséhez (gyakran tartózkodott egyszerre 12-16 fő a házban).

A konyha közelében szükségük volt egy kamrára és egy második fürdőszobára is. A konyha átalakítása mellett a teljes ház feng shui szerinti kiértékelését is megrendelte.

Az életterületek meghatározásakor nyilvánvalóvá vált, hogy nagyobb átalakításra lesz szükség, mint ahogy először gondoltuk: a földszinti wc ugyanis nem maradhatott a ház középpontjában, át kellett azt helyezni máshova. Ez ugyanis az ott élők lelki problémáit mutatja az élet minden területén (hiszen középpontban található). Minden szinten problémák uralják életüket, minden törekvésük elúszik. Az első lépés ezért ennek a wc-nek az áthelyezése volt.

cikkcikk1

Az első alaprajz az eredeti helyzetet mutatja a kamrával, wc-vel. A második a már áthelyezett wc-t az új fürdőszobában/tusolóban, illetve a kibővített konyhát a kamra felé: a falat kibontották a tervnek megfelelően, ezzel jelentősen megnőtt a konyha mérete. A régi kicsi wc-ből lett az új kamra. A régi kamra ablakának magasságát növelték, üvegtégla került bele. A teraszajtót arrébb helyezték.

Az új konyha ajtaját tolóajtóra cserélték. A kamra ajtajának azonos frontja teljes összhangot mutat a konyha frontjával, részét képezi annak (utolsó képen ez látható). A képeken nem látható, de olyan extrák is kerültek ide, mint konyhai bútorredőny, amely sok kisgépet tud elnyelni a pulton (hűtő melletti sarokba), felső szekrényelembe edénycsepegtető, illetve felső elembe süllyesztett konnektor (lehúzható).

Az asztalt, a székeket, az asztal fölötti lámpát és a hűtőt megtartották. Az asztalhoz asztalos készített plusz elemet, ha vendégek érkeznének.

A következő képek mutatják, hogyan nézett ki a konyha a legelső látogatásomkor, és milyenné vált a feng shui lakberendés után. A megnövekedett konyha 3 életterületet foglal magába: Alkotókészség, gyerek-Segítőkész emberek, utazás-Karrier, emberi kapcsolatok. A megjelenő elemek a konyha jelentős részében a fém illetve a föld színek/anyagok (fehér, szürke, pasztell színek, barnák, sárgák).

Ilyen volt…

1311004013110043

…és ilyen lett:

latvany0latvany2latvany3SS

S

Lassan már egy éve használják az új konyhát, nagyon meg vannak vele elégedve. Örülök, hogy egy kicsit én is hozzájárulhattam. 🙂

.

Érdekel a lakberendezés? Gyertek, csatlakozzatok a fb csoportomhoz! Ott kérdezhettek, segíthettek másoknak, jól érezhetitek magatokat hasonló érdeklődésű emberek között.

Ha pedig nem szeretnétek a továbbiakban lemaradni legfrissebb bejegyzéseimről, iratkozzatok fel Hírlevelemre! Itt tehetitek meg: https://dettydesign.hu/hirlevel/