Ügyfeleim házat építenek, és kislányaiknak kellett berendeznem szobáikat, láthatóvá tenni látványtervben, mi hogyan nézne ki a valóságban.

Hálás feladat, szeretek kicsiknek tervezni. Nekem is van 5 csemetém, gyerekeknek tervezni nekem a legnagyobb gyönyörűség. 🙂

A két szobában falfűtést terveztek, erre oda kellett figyelnem tervezéskor. A kislányoknak tetszett a Funky bútorcsalád, így ezekkel dolgoztam. A kisebbik lánynak tetszik a türkizkék, a fehér, de szereti a sötét színeket is, és szeretne babzsákfotelt, sok polcot, szereti az állatokat. A nagyobbik lány nagyon szeret olvasni, kicsit álmodozós, igazi művészlélek, ezért neki telitalálat egy olvasókuckó az ablak előtt. Szekrényes, polcos, ládás ablakfülke megoldás tetszik neki a legjobban. Posztertapéta mindkettejüknek tetszik. Egyik szobában sem igény a tv elhelyezése. 🙂 Nagyobb, 140 cm széles ágyat gondoltak a szobákba, de kompromisszumot kellett kötniük a relatíve kicsi szobaméretek miatt. Így maradt a 90 cm-es ágy. Mindkettejüknek igény volt a nagyobb, kifordítható lapú asztal, ahol lehet sokat kreatívkodni is.

Ennek megfelelően sok-sok egyeztetés után szülőkkel, gyerekekkel, sok munka után a következő látványtervek születtek. Pár dolog nem látszódik a képeken, pl az általános világítás sem.

A kisebbik lányka szobája:

93 a b c d

A nagyobbik lányka szobája:

1 2 3 4 5

Sajnos, időközben megtudtam, hogy megszűnt a Funky bútorcsalád forgalmazása. A szülőket nem tudom elérni a további teendőket illetően. A tervek nem kerülnek megvalósításra. 🙁

.

Érdekel a lakberendezés? Gyertek, csatlakozzatok a fb csoportomhoz! Ott kérdezhettek, segíthettek másoknak, jól érezhetitek magatokat hasonló érdeklődésű emberek között. Az instagram oldalamon pedig egyben láthatjátok 3D-s látványterveimet, a megvalósult lakásbelsők – és DIY munkáim fényképeit. 
.

Ha pedig nem szeretnétek a továbbiakban lemaradni legfrissebb bejegyzéseimről, iratkozzatok fel Hírlevelemre! Itt tehetitek meg: https://dettydesign.hu/hirlevel/

.