Pages Navigation Menu

A hangulat megteremtői 6: a növények

Másfél évvel ezelőtt írtam az első cikket az otthonunk hangulatfokozásáról. Akkor a díszpárnák szerepe volt porondon. Több eszköz is a rendelkezésünkre áll, ha kevés pénzből frissítenénk otthonunkat, így szép lassan egy igazi kis sorozat kerekedett a témából.

A mai téma is izgalmas.

Nézzétek csak ezt a nappali képet! Tökéletes. A kanapé, a képek és képkeretek, az asztali lámpák, asztal és ottomán… minden illeszkedik egymáshoz, teljes harmóniában vannak. A természet szeretetét érezni a sok fa által, mégis vagy éppen ezért konkrétan egy-két cserepes növénynek itt én helyet adnék még.

A növényeket legtöbbször az oxigéntermelésük és hangulatfokozó  hatásuk miatt helyezzük el otthonunkban. De ezen kívül még számos ok miatt érdemes vásárolni belőlük. Tudtátok hogy ezek mellett vagy éppen ezek miatt nagyon jól párásítanak, fantasztikus a közérzetjavító -, a teljesítménynövelő -, tűrőképességjavító -, egészségmegőrző -, és koncentrációjavító hatása is? Kutatások kimutatták, hogy olyan iskolákban, ahol növények megtalálhatók voltak az osztályteremben, a gyerekek kevesebbet voltak betegek, nagyobb volt az aktivitásuk, nagyobb a teljesítményük. Kórházak esetében is vizsgálták, hogy ha a betegszobák ablaka zöld környezetre nézett, kevesebb fájdalomcsillapító kellett, hamarabb felépültek a betegek, és kevesebb operációra volt szükség.

Mi magunk is próbára tehetjük a zöld növények fantasztikus erejét, ha kimegyünk egy fárasztó nap után a közeli kiserdőbe, parkba. Biztosan új erővel, új ötletekkel, feltöltődve hagyjuk el a területet pár óra séta után.

Ha még nem tettük, vásároljunk pár igazán szép növényt otthonunkba is! Hagyjuk, hogy hasson ránk úgy, ahogy a közeli park, a kiserdő növényei! Hagyjuk, hogy ontsa energiáit nálunk is!

Pár dologra figyeljünk oda azért:

  • Ne essünk a ló túloldalára, helyiségenként csak 1-2 növényt helyezzünk el! Különösen figyeljünk a hálószobára! Hálóban nincs szükség sok energetizáló növényre, hiszen ott pihenni szeretnénk.
  • Olyan helyiségekben, ahol megtalálható valamilyen műszaki tárgy, vagy sok a por, a füst, és a helyiség mérete elbírja, helyezzünk el többet belőle, vagy nagyobbat! Az elektroszmog közömbösítésére, a füst és por megkötésére is kiváló alternatíva a növény. Frissebb lesz a levegő általa. Persze a szellőztetésről se feledkezzünk meg!
  • Számos bútor, festék párologtathat ki olyan vegyületeket, amelyek károsíthatják a helyiség levegőjét, ezáltal negatívan hatnak az egészségünkre. Érdemes ezek semlegesítésére is növényeket bevetni.
  • Léteznek olyan növények, amelyek jól tolerálják a természetes fény hiányát. Érdemes felkutatni őket, ha a helyiségek rossz adottságai miatt nem volt eddig növény a lakásban.
  • Elfoglaltak vagytok? Nem tudtok még a növényekkel is foglalkozni? Semmi gond. Vásároljatok olyan növényeket, amelyek jól bírják a mellőzöttséget.
  • Kisgyerekes otthonokban vigyázni kell, nehogy mérgező növény kerüljön oda. A kicsik a csúszós-mászós korszakukban mindent szívesen megkóstolnak.
  • Feng shui ide vagy oda, nincs szükség a lakásban szúrós, hegyes levelű növényekre! Rossz közérzete lesz tőlük a közelükben levőknek, nem érdemes kísérletezgetni velük.
  • Ugyanezen ok miatt én bonsai fát sem helyeznék az otthonomba soha. Keleten nagy hagyománya van ennek a művészeti ágnak, itt nyugaton csak olcsó utánzás hozzáértés nélkül.
  • Sokan szeretik a szárított növényeket. Jó érzések, emlékek, nosztalgikus hangulat miatt szeretik. Ha így éreztek velük kapcsolatban, párat tartsatok meg, de ne ez legyen a megszokott! Ha viszont csak porfogó, az elmúlás jut eszetekbe róluk, váljatok meg tőlük!

Mikor túl sok a jóból:

És mikor éppen jó:

Képek

.

Érdekel a lakberendezés? Gyertek, csatlakozzatok a fb csoportomhoz! Ott kérdezhettek, segíthettek másoknak, jól érezhetitek magatokat hasonló érdeklődésű emberek között. Az instagram oldalamon pedig egyben láthatjátok 3D-s látványterveimet, a megvalósult lakásbelsők – és DIY munkáim fényképeit. 
.

Ha pedig nem szeretnétek a továbbiakban lemaradni legfrissebb bejegyzéseimről, iratkozzatok fel Hírlevelemre! Itt tehetitek meg: http://dettydesign.hu/hirlevel/

.

 

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.