A hálószoba legtöbb esetben mindenki saját szentélye. Oda hívatlan látogató nem tekint be, általában zárva is tartjuk az ajtaját. Rendezzük be úgy, hogy a nap végén ott már ne zavarjon semmi, hogy pihentető alvásban lehessen részünk.

Ha ez elmarad, reggel fáradtan ébredünk, és előbb utóbb meg is betegedhetünk.

Nagyon fontos tehát a hálószoba megfelelő kialakítása, fontosak a színek, a bútorok, burkolatok mellett a külvilág kizárása: nem kell ide telefon, tv, számítógép. Nem kell hogy ezek a tárgyak a munkára emlékeztessenek, és természetesen az általuk kibocsájtott elektroszmog kizárása sem hátrány.

Tehát milyen a jó hálószoba? Pihentető, nyugodt, nem zavar semmi az alvásban. Egy olyan hely a lakáson belül, ahol létrehozhatjuk saját kis kuckónkat, ami meleg, puha, hívogató, ringató.

Ez mind olyan igény részünkről, amit a józan ész diktál, pedig -talán nem is tudjátok -, ezek a Feng Shui hálószoba kialakításának legfontosabb ismérvei is.

A következő képek ennek ellentmondanak: van itt fej fölötti akvárium, hatalmas óra, ágy alatti fürdőkád, lebegő ágy, üvegfal, tükör és még sok borzalom. Egyesével kielemzem mindegyiket, miért nem lehet pihentető ott az alvás.

 

The-aquarium-bedroom-600x360

Ágy fölött polc, szekrény, AKVÁRIUM elhelyezése az ott alvóban öntudatlanul kellemetlen érzéseket kelthet, mintha rá akarna szakadni, össze akarná nyomni. A víz ráadásul hálószobában nagyon kedvezőtlen, mivel aktivizálja az energiákat. Hálószobában viszont pihenni szeretnénk, nem aktivizálódni.

The-clock-tower-bedroom-V-Supardiyano-600x676

Óra a hálószobában szintén nem jó, főleg, ha ilyen hatalmas. A múló időre emlékeztet, nem lehet nyugodt mellette az alvás.

The-concealed-tub-bedroom-Peckham-House-600x450

Fürdőkád a hálóban, az ágy alatt? Nem szerencsés a két különböző funkciót egy helyiségbe helyezni. A víz hálószobában aktivizál.

The-floating-minimalist-bedroom-600x290

Ha lebegő ágyon alszunk, bizonytalanság érzésünk lehet. Ugyanez a helyzet fordulhat elő, ha olyan emeletes felső ágyon alszunk, ahol nincs alatta bútordarab.

The-sea-view-bedroom-V-Jakub-Cech-600x675

Ez az ágy extrém méretű! Eszembe jut, hogy mi a helyzet az itt alvó pár szerelmi életével? Semmi érintkezés, semmi szex?

The-suspended-bedroom-A-ECDM-Architects-600x469

Szintén egy lebegő ágy. Leírtam róla, amit gondolok.

The-ultimate-book-lovers-bedroom-600x587

Szerintetek ilyen rendetlenségben, ilyen káoszban nyugodt lehet az álom? Nem. Képek

3-bedroom-with-pool-Mykonos-Blu-Resort-665x393

Medence a hálószobában? Semmi esetre sem. A víz energetizál, nem pihentet.

4-Tron-blue-futuristic-bedroom-theme-665x443

Villódzó fények, áram alatt levő berendezések, nem, itt nem lehet aludni. A szoba tele van elektroszmoggal, állandó zúgással, fénnyel…

7-white-fun-bedroom-tv-on-ceiling-665x585

Televízió a plafonon, vagy bárhol máshol a szobában? Nyugodt nem lehet a pihenés. Legjobb éjszakára letakarni azt. Ez itt lehetetlen. Képek

modern-white-bedroom-open-design-glass-walls

Érzékelhető, mi itt a probléma: üvegfal körben, mindenhol. Hogy lehet itt nyugodtan pihenni, nem éreznétek úgy, hogy mindig figyel valaki? Kép

draft_lens17989176module150444057photo_1306523241mirrored_bed_chakib_richa

A tükör a hálószobában nem szerencsés. Hogy miért? Éjszaka, ha véletlenül felriadtok, és szembetalálkoztok saját tükörképetekkel, azt gondolhatjátok, van más is a szobában. És ha még ráadásul ilyen nem egy darabból álló, hanem szeletelt is a tükör, nagyon elbizonytalanító. Kép

 

Érdekel a lakberendezés? Gyertek, csatlakozzatok a fb csoportomhoz! Ott kérdezhettek, segíthettek másoknak, jól érezhetitek magatokat hasonló érdeklődésű emberek között. Az instagram oldalamon pedig egyben láthatjátok 3D-s látványterveimet, a megvalósult lakásbelsők – és DIY munkáim fényképeit. 
.

Ha pedig nem szeretnétek a továbbiakban lemaradni legfrissebb bejegyzéseimről, iratkozzatok fel Hírlevelemre! Itt tehetitek meg: https://dettydesign.hu/hirlevel/