
A hálószoba legtöbb esetben mindenki saját szentélye. Oda hívatlan látogató nem tekint be, általában zárva is tartjuk az ajtaját. Rendezzük be úgy, hogy a nap végén ott már ne zavarjon semmi, hogy pihentető alvásban lehessen részünk.
Ha ez elmarad, reggel fáradtan ébredünk, és előbb utóbb meg is betegedhetünk.
Nagyon fontos tehát a hálószoba megfelelő kialakítása, fontosak a színek, a bútorok, burkolatok mellett a külvilág kizárása: nem kell ide telefon, tv, számítógép. Nem kell hogy ezek a tárgyak a munkára emlékeztessenek, és természetesen az általuk kibocsájtott elektroszmog kizárása sem hátrány.
Tehát milyen a jó hálószoba? Pihentető, nyugodt, nem zavar semmi az alvásban. Egy olyan hely a lakáson belül, ahol létrehozhatjuk saját kis kuckónkat, ami meleg, puha, hívogató, ringató.
Ez mind olyan igény részünkről, amit a józan ész diktál, pedig -talán nem is tudjátok -, ezek a Feng Shui hálószoba kialakításának legfontosabb ismérvei is.
A következő képek ennek ellentmondanak: van itt fej fölötti akvárium, hatalmas óra, ágy alatti fürdőkád, lebegő ágy, üvegfal, tükör és még sok borzalom. Egyesével kielemzem mindegyiket, miért nem lehet pihentető ott az alvás.
Ágy fölött polc, szekrény, AKVÁRIUM elhelyezése az ott alvóban öntudatlanul kellemetlen érzéseket kelthet, mintha rá akarna szakadni, össze akarná nyomni. A víz ráadásul hálószobában nagyon kedvezőtlen, mivel aktivizálja az energiákat. Hálószobában viszont pihenni szeretnénk, nem aktivizálódni.
Óra a hálószobában szintén nem jó, főleg, ha ilyen hatalmas. A múló időre emlékeztet, nem lehet nyugodt mellette az alvás.
Fürdőkád a hálóban, az ágy alatt? Nem szerencsés a két különböző funkciót egy helyiségbe helyezni. A víz hálószobában aktivizál.
Ha lebegő ágyon alszunk, bizonytalanság érzésünk lehet. Ugyanez a helyzet fordulhat elő, ha olyan emeletes felső ágyon alszunk, ahol nincs alatta bútordarab.
Ez az ágy extrém méretű! Eszembe jut, hogy mi a helyzet az itt alvó pár szerelmi életével? Semmi érintkezés, semmi szex?
Szintén egy lebegő ágy. Leírtam róla, amit gondolok.
Szerintetek ilyen rendetlenségben, ilyen káoszban nyugodt lehet az álom? Nem. Képek
Medence a hálószobában? Semmi esetre sem. A víz energetizál, nem pihentet.
Villódzó fények, áram alatt levő berendezések, nem, itt nem lehet aludni. A szoba tele van elektroszmoggal, állandó zúgással, fénnyel…
Televízió a plafonon, vagy bárhol máshol a szobában? Nyugodt nem lehet a pihenés. Legjobb éjszakára letakarni azt. Ez itt lehetetlen. Képek
Érzékelhető, mi itt a probléma: üvegfal körben, mindenhol. Hogy lehet itt nyugodtan pihenni, nem éreznétek úgy, hogy mindig figyel valaki? Kép
A tükör a hálószobában nem szerencsés. Hogy miért? Éjszaka, ha véletlenül felriadtok, és szembetalálkoztok saját tükörképetekkel, azt gondolhatjátok, van más is a szobában. És ha még ráadásul ilyen nem egy darabból álló, hanem szeletelt is a tükör, nagyon elbizonytalanító. Kép
Ha pedig nem szeretnétek a továbbiakban lemaradni legfrissebb bejegyzéseimről, iratkozzatok fel Hírlevelemre! Itt tehetitek meg: https://dettydesign.hu/hirlevel/