Még van pár hét ugyan a nyári szünetből, de az előrelátóak már most azon gondolkodnak, hogyan is rendezzék át/be gyermekük szobáját az iskolakezdésre. (Ezekben a hetekben is ezek a kisiskolás szülők szoktak felkeresni, hogy adjak használható tanácsokat az átalakításokhoz.) Főleg azoknak nagy kérdés ez, akiknek gyermekük az óvodából most ballagott, és iskolába készülődnek. Nagy dolog ez felnőttnek, gyereknek egyaránt! Ezekben a cikkekben jó ötletek láthatók, olvashatók a gyerekszoba átalakításához, hogy minél könnyebben induljon az iskolakezdés.

Mást jelent a szülőnek és mást a gyereknek a nyári szünet vége, az iskolakezdés. A felnőttek fellélegeznek, hogy ismét mindennek meglesz a rendszere, nem kell aggódni a gyerekért, hogy hol van, mit csinál, jól van-e. A gyerekek nem így éreznek természetesen. Segítünk nekik ráhangolódni az iskolára azzal, ha beszerzünk pár új bútort a szobájukba, ami esetleg még hiányzik onnan. Jó lehetőség erre még, ha az iskolai tanszereket és ruhaneműt együtt vásároljuk meg nekik. Segít az is, ha együtt takarjuk be majd a könyveket, füzeteket füzetborítóval, hegyezzük ki a ceruzákat, pakoljuk be a táskákat. És ne felejtsük el az utolsó héten már hamarabb lefektetni őket (hogy visszaállhasson szervezetük az újabb rendszerhez), hiszen nyáron bizonyosan minden kisgyereknek engedélyezve volt a későbbi fekvés! 🙂

És mi a helyzet, ha két gyermekünk bútorainak, iskolai cuccainak kell helyet találni egy szobában? A kihívás nagy, nehezen megoldható, de nem reménytelen akkor sem, ha egy kisszobában kapnak helyet: emeletes ággyal, többfunkciós bútorokkal mindennek megtalálhatjuk a helyét. Mégis az a legjobb megoldás ilyen esetben, ha a gyerekek nem a legkisebb szobát kapják meg, hiszen gondoljunk bele, a gyerekszoba többfunkciós terület: itt nem csak alszanak a gyerekek, hanem tanulnak, játszanak, vendégeket is fogadnak.

Fontos a szobájukban a minél több természetes fény. E mellett szükséges persze az általános világítás, a helyi világítás az íróasztalnál, olvasófotel mellett, és ki ne felejtsem az éjjeli jelzőfényt. 🙂

Gondoskodnunk kell emellett mindenkinek saját intimszféráról, ami lehet egy saját kis kuckó az ágyán, vagy egy szobai sátorban, bárhol… A lényeg, hogy azt a sajátjának érezhesse, azt más ne foglalja el, ne használja, oda el tudjon vonulni, ha szükségét érzi.

A következőkben testvérszobákat mutatok be. Nagyon jó inspirációs képek. Csemegézzetek kedvetekre! 🙂 További ötleteket iskolások szobájának berendezéséhez ITT olvashattok.

001c57190bc38d63f96c83d03138025e2c762dd216371e333677eaaa8a5f69e83fdf7a19b35e476e48bbe44b2bc72e8c7f014454ca49146e91ed191ce2aa4d69622e3722b74ff2d66570eaa2a7cfb2d83982dfe428086520c791354bb96c9b6d5600de8b394b98b2576607f038f7521f59832733337f4a7144c563858ed97d69c624e8a5715ebacbbbdf6c0435ee0685c98424e646a6ebbb5a6e191f42e4072cf9dd7ec34909cb80452a1fc93386e144f78c296b41fd368e438dce075c2ed898

Képek

.

Érdekel a lakberendezés? Gyertek, csatlakozzatok a fb csoportomhoz! Ott kérdezhettek, segíthettek másoknak, jól érezhetitek magatokat hasonló érdeklődésű emberek között. Az instagram oldalamon pedig egyben láthatjátok 3D-s látványterveimet, a megvalósult lakásbelsők – és DIY munkáim fényképeit. 
.

Ha pedig nem szeretnétek a továbbiakban lemaradni legfrissebb bejegyzéseimről, iratkozzatok fel Hírlevelemre! Itt tehetitek meg: https://dettydesign.hu/hirlevel/

.