
Az Alternatívák függöny helyett című blogbejegyzés után és azóta is több visszajelzés érkezik hozzám a témában. Nagyon kedvelt téma a függönyözés, árnyékolás, mikor, hogyan, milyen alternatívákkal lehet megoldani.
Olvassátok szeretettel most a 2. részt.
Sokan vagyunk, akik valami oknál fogva nem szeretnénk hagyományos értelemben vett függönyt valamelyik helyiségünkbe. El kell azonban mondanom, hogy a feng shui azt tartja, hogy energiahiányos lehet a függöny nélküli helyiség. Érdemes függönyözni, illetve valamit az ablak elé tenni.
Tehát valamire szükség van az ablak előtt, még olyanoknak is, mint én, akiknek megadatott a szerencse, hogy kertre néz a nappali ablaka, és nem lenne feltétlenül szükség rá. 10 év után azonban most először helyeztem fel árnyékolót – nem függönyt. Hogy milyet, és miért, az utolsó 2 képen megtalálhatjátok, görgessetek lejjebb! 🙂
Amikor a karnis van felöltöztetve:
Csipkefüggöny nem hagyományos módon:
Házilag készíthető csirizzel ragasszuk fel a csipkét az ablakra. Ha mosni szeretnénk, egyszerűen itassuk át vízzel, könnyen lejön, mossuk ki, majd ismét ragasszuk fel.
Belső ablaktáblás megoldás:
Kedvelt drapéria, kézimunka, sál felhasználása:
Üveg árnyékoló:
Zsebes megoldás:
Szalagokból készült árnyékoló:
És végül, de nem utolsó sorban, az én árnyékolóm. Ez egy már nem használt harmonika ajtó és most új életet élhet árnyékolóként. Hogy miért ezt választottam az ablakom elé, és hogy hogyan készült? Itt elolvashatjátok.
Képek és képek és képek és képek
.
Érdekel a lakberendezés? Gyertek, csatlakozzatok a fb csoportomhoz! Ott kérdezhettek, segíthettek másoknak, jól érezhetitek magatokat hasonló érdeklődésű emberek között.
Ha pedig nem szeretnétek a továbbiakban lemaradni legfrissebb bejegyzéseimről, iratkozzatok fel Hírlevelemre! Itt tehetitek meg: https://dettydesign.hu/hirlevel/