A fiatalember épületen kívül szeretett volna egy saját zugot, ahová elmenekülhetett a gondok elől. Felhúzott egy kerti lakot, ott került kialakításra a “búvóhely”.
A 20 nm-en szüksége volt egy kanapéra, amit alvásra is használni tudott alkalom adtán. Ezen kivül televiziónak és kis irodának is helyet kellett találni. A sarokkanapét megvásárolta, ez az ablakok előtt kapott helyet. A terveket főleg a másik két falra kérte: iroda és tv fal látványtervét készitettem el több módon.
Nagyon szereti a 20-as évek hangulatát, és több motorja is van. Gondoltam, beviszem a helyiségbe a hobbiját.
Az első megoldást választotta. A plakátot fénykép alapján fel tudják nagyitani, tapétázásban jártas szakember pedig fel tudja ragasztani a falra.
ilyen volt, és…
…és a tervek.