Kedves Judit!
Fontos, hogy a bágua térkép fogalmát jól értelmezzük. A feng shui-nak több irányzata, iskolája van. Mindegyik esetében az eredmény ugyanaz: megteremti környezetünkben a harmóniát. Viszont az elérés módjában különböznek, szabályaik mások.
A Háromajtós vagy Bágua módszer nagyon hatásos, érthető és gyors eredményt hoz. Ebben az esetben nem kell iránytűt használni, hiszen a bejárati ajtó helyzetét veszi alapul. Ez alapján kell felosztani a területet 9 egyenlő részre. Ezt akkor érdemes alkalmazni, mikor max. 2 évig tervezzük az életünket egy lakásban (pl albérletben, szülőknél), hatása kb fél évig tart.
Ha úgy érezzük, megtaláltuk otthonunkat, és 2 évnél tovább maradnánk ott, érdemes az Iránytű módszer szerint kiértékelni lakásunkat. Ha ezt a módszert alkalmazzuk, lassú, de hatásos eredményre számíthatunk. Ebben az esetben, ahogy a nevében is benne van, iránytű szerint kell meghatározni az égtájakat, bejelölni a lakás középpontját, majd meghatározni a 8 egyenlő életterületet 45 fokonként. A középpont az 5-ös terület, középen helyezkedik el.
Kedves Detty!
Most tervezzük a házunkat,amit kerekre vagy nyolc szögletűre szeretnénk megépíteni,de ahány oldalt néztem mindenhol másképpen tájolják-osztják..teljesen összezavartak…mit tanácsolsz?
Tisztelettel:G.Norbert
Kedves Norbert!
Ha hosszú távra tervezitek az életeteket a házban, akkor mindenképpen az Iránytű módszer szerinti felosztást javaslom, e szerint érdemes kiértékelni a házat. Ez ugyan lassabb hatású, de hosszú távon eredményesebb és tartósabb.
Köszönöm hogy kerestél, ha kérdésed lenne még, keress bátran.
Köszönöm a választ…és hogy időt szántál rám:-)
kedves Detty,
épp most újítottam fel a lakást, de nem az iránytű, hanem a bejáratos módszer szerint. igyekeztem figyelembe venni az életterületekhez tartozó leírásokat színek és egyebek tekintetében. de én már 6 éve itt lakom, csak most lett pénz az átalakításra. akkor ez az egész már hatástalan? vagy mostantól fél év? és aztán mi lesz?
köszönöm a válaszod.
Kedves Judit!
Igen, kedves Judit, sajnos kb fél évig van hatása az aktivizált harmóniának. Nem sok idő, lassan el kell gondolkodni azon, hogy mikor kerül sorra a következő festés, mázolás.
Azért nem kell megijedni, fél év elteltével nem hiszem, hogy azonnal jönnének csőstül a bajok. Szép lassan, az aktivizálni szándékozott területeket érdemes elkezdeni felújítani. A föld területek maradhatnak a felújítás végére, mert ezek mindkét irányzat szerint ugyanoda esnek, csak felcserélve. Színei hasonlók. Pl kezdd a család és egészség terület átfestésével, ha gondod adódnának az egészségeddel. Állíts fel egy sorrendet, és haladj szépen sorban. Fel a fejjel! Minden rendben lesz. 🙂
Ha konkrét kérdésed adódna, keress nyugodtan.
kedves Detty,
én örülnék, ha ellátogatnál hozzám és személyesen tudnánk egyet konzultálni. vállalsz ilyet? s ha igen, mennyiért?
Kedves Judit!
Beszélhetnénk tovább email-ben? Email címem: olahdett@gmail.com
Várom a leveledet.
Kedves Detty !
A tavasszal sikreült családi házba költöznünk.
Szeretném a Bauga térképet használnia lakás területén. Sajna nem boldogulok vele.
Vállasz e alaprajz alapján területek beazonositását ? Vagy személyes találkozás eseten konzultációt ?
Köszönöm !
Morzsa
Kedves Erzsébet!
Természetesen vállalom. Én Polgáron élek. Ha Ön nagyon messze él tőlem, interneten is meg tudom oldani az életterületek bejelölését alaprajz alapján. Kérem, írjon nekem az email-címemre, megbeszéljük a részleteket ott. 🙂
Detty
egy dolgot szeretnek meg megtudni medpedig azt hogy mi lesz abban az esetben ha a haz alaprajza tokeletesen megfelel szamomra mit a 3 szor 3 mas negyszogu terkepnek mint a 8 szogu terkepnek ugyanis a haz berata esaki iranyu. ugy is fel ev mulva valtoztatnom kene igy tokeletesnek tunik.? vagy esetleg eleg lene a szobakon beluli valtoztatas is? koszonom a valaszt
bocsi a haz/ bejarata/ eszaki iranyu
Kedves Kérdező!
Sajnos nem értem a kérdést. Az jó, ha szabályos a ház alaprajza. A problémás életterületeket így is érdemes erősíteni színekkel, anyagokkal.
azt szeretem volna tudni hogy kel e valtoztatni a bejarati ajto iranyzatan fel evenkent, akkor is ha az egtajak szerint es a bejarat szerint is egyszere hasznalnank a bagua terkepeket.?