
Év elején keresett fel egy ismerős anyuka, akit a fiaink kajak edzéséről ismertem már korábban is.
A szoba 15 m2-es, teljes szobának számít, nem kicsi. Ma a legtöbb gyereknek ennél jóval kisebb a birodalma. Az enyémeknek is. Mégis gyerekszobának én nagyobbat terveznék, ha lehetőség van rá, hiszen gyerekek esetében a szobájuk több funkciót is ellát: egyszerre hálószoba, vendégszoba, dolgozószoba, gardrób, sportra alkalmas szoba, nappali és játékszoba. Úgy kell kialakítani a teret, hogy lehetőleg minden funkció jól működjön. Ha vendég gyerek érkezik, legyen tér játszani, legyen hely leülni úgy, hogy ne az ágyneműt gyűrjék. És természetesen tudjon tanulni, legyenek tárolóhelyek a tanszereknek, a ruhaneműnek és játékoknak, tudjon éjjel megfelelően pihenni.
Ezeknek az elvárásoknak kellett megfelelni ebben a szobában is. A tulajdonosoknak határozott elképzelésük volt a megvalósítást illetően. Nagy méretű (min. 140*200 cm) galériaágyat szerettek volna, ahol éjjel aludni lehet, alatta a terület alkalmas vendégfogadásra, játszásra. Ezen kívül egy edzősarkot is szerettek volna a szobába, ahol a fiú függeszkedhet, falra mászhat, erősíthet.
Első körben eléggé szkeptikus voltam a nagy galériaággyal kapcsolatban. Nagynak éreztem ebbe a szobába. De mivel ragaszkodtak hozzá, elkészítettem a látványterveket és azt kell hogy mondjam, talán tévedtem, nem rossz. Azóta egy fantasztikus asztalos (Juhász Péter) elkészítette a bútorokat, berendezték a szobát a terveim szerint … és jól működik! A gyereknek tetszik, használja, elégedett ő is és az anyuka is. Kell ennél több? 🙂 A terveim által megerősítést kaptak, hogy az elgondolásuk jó, és nekem ez elég, boldog vagyok, hogy segíthettem.
Az anyuka aktívan részt vett a gyerekszoba csinosításában: az interneten kiegészítők után kutatott, konzervdobozokat festett, régi pólókból ágytakarót varrt, nem használt evező lapátból éremtartót készített stb. Az eredmény önmagáért beszél. 🙂
Pár kép a korábbi fiúszobáról. Egyértelmű, hogy a kissrác kinőtte, nem érezte jól magát a helyiségben annak ellenére, hogy szépek a bútorok, jól volt berendezve. De nem tükrözte a fiú egyéniségét:
Az első elképzelés látványtervei:
A második, elfogadott terv képei világosabb bútorokkal, más elrendezéssel:
És végül a megvalósított szoba:
Pár csodás részlet, amit az anyuka keresett, kutatott fel az interneten, vagy saját kezűleg készített:
Ha pedig nem szeretnétek a továbbiakban lemaradni legfrissebb bejegyzéseimről, iratkozzatok fel Hírlevelemre! Itt tehetitek meg: https://dettydesign.hu/hirlevel/